A SZOBROK TÖRTÉNETE
Akik helyet hagytak nekünk
Azon a reggelen három különös alak jelent meg a városban.
Éjkék testükön arany csillagképek futottak, arcuk mélyén lassan örvénylett a fény. Az anya hajának finom aranyszálai messzire hajoltak; a végükön apró szemek figyelték a világot. Egyik a fák lombját nézte, másik egy elsiető cipőfűzőt, a legalsó pedig folyton a gyermekét kereste.
A kicsi két kézzel szorított magához egy világító bolygót.
Nagyon messziről érkeztek. Olyan messziről, hogy mire ideértek, az otthonuk fölött más csillagok ragyogtak. A bolygóba zárt fényt hozták magukkal emlékül: abban őrizték az első kertjüket, az ablakukon beszűrődő hajnalt és minden estét, amikor együtt voltak.
A város főterén találtak egy padot.
Az apa leült az egyik végére. Az anya mellé állt, a kicsi pedig rögtön felfedezőútra indult — pontosan három lépésnyire.
Aztán visszaszaladt.
Az apa kinyújtotta a kezét, és türelmesen megvárta, amíg újra elindul.
Délelőtt sokan elmentek mellettük. Volt, aki fényképezett, volt, aki fel sem nézett. Végül egy kislány megállt előttük.
— Mit tartasz a kezedben?
A kis jövevény a bolygóra pillantott. Aztán óvatosan felé nyújtotta.
A kislány közelebb hajolt. A fényben egy pillanatra megjelent egy idegen kert, két magas alak és egy apró gyermek, aki éppen bújócskázott.
— Nálunk is szoktunk ilyet játszani — mondta.
A kicsi erre az anyja lába mögé bújt.
Csakhogy az anya egyik hajszeme éppen lefelé nézett.
A kislány felnevetett.
Délutánra már együtt játszottak a szoborpark fái között. Az apa olyan lassan kereste őket, hogy a kicsi többször kénytelen volt előbújni, és megmutatni, hol rejtőzik. Az anya hajszemei pedig, amelyek máskor mindent észrevettek, most feltűnően sokáig figyelték a felhőket.
Amikor este felgyúltak a város lámpái, a család leült a folyó mellé. A gyermek magasra emelte a bolygót.
Valami megváltozott benne.
Az idegen kert mellett már ott derengett egy világos kőpad. Egy kislány nevetése. A park fái. A folyón reszkető arany fények.
Az otthonról hozott emlékek között helyet kaptak az aznapiak is.
Az apa közelebb húzódott az anyához. A pad szélén maradt egy szabad hely.
Másnap valaki leült oda.
És attól kezdve a három különös alak hozzátartozott a városhoz. Találkozókat beszéltek meg náluk, gyerekek bújtak el mellettük, fáradt emberek pihentek meg a közelükben.
A kis bolygó pedig minden este felragyogott.
Már egy kicsit ezt a várost is hazavitte magában.