ÖNARCKÉP · SZECESSZIÓ · TÉLI OTTHON
Önarckép – Itthon vagyok
Egy téli este, két hozzám bújó kutya, és az a pillanat, amikor végre megérkezem önmagamhoz is.
A kép története, ahogy én mesélem
Tudod, amikor hazaesem, sokszor még viszem magammal a nap összes nyűgjét. Fejben még a válaszokat fogalmazom, és a holnapi teendőket pörgetem. Aztán végre lehuppanok, és a két kutyám másodpercek alatt átveszi az irányítást: a nagy fekete egyből a karom alá fúrja magát, a kis fehér pedig addig fészkelődik és forgolódik, amíg pont be nem fér kettőnk közé.
Kint csendben esik a hó, a kandalló tüze melegen bevilágítja a szobát, az ujjaim pedig lassan megnyugszanak a puha bundájukon. Először az egyikük sóhajt egy nagyot és elégedettet, aztán a másikuk. A harmadik mély sóhajtás pedig már az enyém.
Ha egyetlen emléket vagy képet kellene eltennem magamról, amin a leginkább önmagam vagyok, biztosan ezt választanám: lehajtott fejjel, teljesen kisimulva ülök, hozzám bújva pedig ez a két csodálatos kis élőlény. A holnapi gondok megvárnak. Ilyenkor érzem azt, hogy végre tényleg, igazán itthon vagyok.
AZ OTTHON TERÉBEN
Egy csendes pillanat a falon
A krém- és homokszínű felületek mellett a kép kékjei és aranyló vonalai szépen érvényesülnek. Nappaliba, olvasósarokba vagy egy személyes, meghitt pihenőtérbe képzelem el.
